A tiszta bőr titka – Tudományosan is bizonyított megoldások mitesszerekre, pattanásokra és rosaceára

Leírás

A könyv tulajdonképpen a szeborreás bőrök kezeléséről és az ezzel a bőrtípussal járó bőrproblémák megoldásáról szól. A szeborrea faggyútúltengést jelent, tehát ebben a könyvben a zsíros bőrűeket érintő bőrproblémákkal foglalkozom behatóan. a címének azonban nem szerettem volna ezt adni, ugyanis nagyon gyakori, hogy valakinek ugyan szeborreás a bőre, mégis száraznak érzi, és a felszínen fakó és fénytelen. Ennek a bőrtípusnak a legjellemzőbb bőrproblémái az alábbiak:

  • tág pórusok
  • mitesszerek
  • pattanások
  • vízhiány, amelytől a bőr feszül, bár közben sokaknál zsírosan csillog
  • rosacea (az arc kivörösödésével, hajszálerekkel, később göbökkel kísért betegség)

Ezek a bőrproblémák nem csupán esztétikai – és ezáltal gyakran lelki – gondokat okoznak, hanem pl. pattanások esetében még fájdalmasak is lehetnek. A könyv segítségével bárki képes lehet gyorsan megérteni és átlátni a szeborreás bőr kezelését, megszabadulni a mitesszerektől, pattanásoktól, vagy éppen rosaceától, és tiszta, egészséges, gyönyörű bőrre szert tenni. A könyvben szereplő információk segítségével végre mindenki alapos ismeretek alapján választhatja ki a számára megfelelő, valóban hatékony kozmetikumokat, és tudatában lehet annak, hogy mikor elengedhetetlen a sikerhez az életmódváltás, vagy éppen a megfelelő orvosok felkeresése. Holisztikus látásmódja, bár nem ígér egyik napról a másikra történő csodát, lehetővé teszi a hosszú távú szép eredmények elérését: az egészséges, tiszta bőr megtapasztalását.

Dedikálás

Szeretnéd, ha dedikálnám személyre szólóan? Írd meg a rendelés végén a “rendelés jegyzet” rovatba, kinek a nevére dedikáljam, és úgy fogom elküldeni. 🙂

Olvass bele!

A tiszta bőr titka – Tudományosan is bizonyított megoldások mitesszerekre, pattanásokra és rosaceára by Ildiko Tajti on Scribd

A tiszta bőr titka – Tudományosan is bizonyított megoldások mitesszerekre, pattanásokra és rosaceára termékről 3 értékelés

  1. Farkas Diána

    Tudományos ismereteket közöl a könyv közérthető formában. Az alapokat nagyon jól átadja, azonban az összetettebb problémámra nem találtam benne megoldást. A fényvédő használat, és a bőrtípus megállapítása a kedvenc részem benne.

    • Tindigo (megerősített tulajdonos)

      A pattanások hátterében egészségügyi problémák állnak, továbbá ez egy bőrbetegség, nem csak esztétikai probléma. Egy ilyen könyvnek pont az a célja, hogy az alapokat átadja, és nagyon örülünk, hogy ez sikerült! 🙂 Sajnos megoldást összetett problémákra egy könyv sem fog adni, más témákban sem. Iránymutatást adhat, hogy merre felé érdemes elindulni, jelen esetben milyen betegség vagy góc állhat a háttérben, milyen kivizsgálásokra és milyen orvosokhoz érdemes elmenni, és milyen tudományosan bizonyított kezelések léteznek, amiket egyáltalán érdemes kipróbálni.

  2. Joó Bella Szabina (megerősített tulajdonos)

    Szuper könyv, kötelező olvasmánnyá tenném!

  3. Cseh Gáborné (megerősített tulajdonos)

    Nagyon jó a könyv az alapoknak, indulásnak, 17 lányomnak vettem, mind a két könyvet áttanulmányotuk. Köszönjük

Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3490 Ft az ÁFÁ-t tartalmazza

Készleten

Kozmetikumokkal kapcsolatos kérdések

A Tindigo kozmetikumok biztosan segítenek a problémámon?

Bár a Tindigo anti-aging szérumok bizonyos esetekben hatékonyak lehetnek pattanásokra, vagy akár rosacea esetén is, mégsem minősülnek gyógyszernek.

Hatásukra garanciát vállalni nem tudok, hiszen a bőrproblémák összetettek, és rendkívül gyakran áll fenn belső, egészségügyi ok. 

Ha bizonytalan vagy, jelentkezz bátran konzultációra, ahol személyre szabottan tudok segíteni neked.

Hogyan kell tárolni a Tindigo kozmetikumokat?

A Tindigo Shake&Shine 15% C-vitamin tartalmú szérumot felbontás után hűtőben kell tárolni, és felbontás nélkül 6, felbontás után pedig 3 hónapig áll el. Kb. fél pipettányi mennyiséggel fogy el ezen időszak alatt. A többi kozmetikumunk szobahőmérsékleten tárolandó, és egy évig állnak el felbontás nélkül, az airless csomagolásoknak hála pedig a minőségüket sem rontja a használat.

!!!Fontos!!! Amelyik terméket nem kell hűtőben tárolni(egyiket sem a Tindigo Shake&Shine 15% C-vitamin tartalmú szérum kivéltével) azokat ne is tárold ott, mert szobahőmérsékletre vannak formulázva, és a hűtőben tárolás árthat nekik.

Megrendeléssel, számlázással kapcsolatos kérdések

Mennyi idő alatt érkezik meg a rendelésem?

Rendeléseket maximum két munkanapon belül kipostázzuk. Amikor valamilyen akció van a webshopban, sajnos előfordul, hogy ebben a rövid időszakban az óriási mennyiségű rendelés miatt sajnos többet kell várnotok, de ilyenkor is maximum egy héten belül kiszállítjuk.

Kötelező-e regisztrálni a vásárláshoz?

A regisztráció nem kötelező, de van rá lehetőség, hogy fiókot hozz létre, így nyomon is tudod követni, miket vásároltál már. :)

Milyen szállítási módokat választatok és ezek mennyibe kerülnek?

A csomagokat minden esetben partnerünk, a GLS szállítja ki.

  • GLS házhozszállítás előre utalás után: 990 Ft

  • GLS csomagpont: 990 Ft

CÍM MEGADÁSA kötelező. A címedet akkor is meg kell adnod, ha GLS pontra kérted a csomagodat, mivel a számlát erre fogjuk kiállítani. Ha a számlázási és a szállítási címed eltér, a pénztárban lesz lehetőséged ezt megadni.

Milyen fizetési módokat választhatok?

Webáruházunkban fizethetsz előre utalással, vagy kérhetsz utánvétet, melynek díja +349 Ft a 990Ft-os szállítási költségen felül. A rendelésedről minden esetben elektronikus számlát állítunk ki utólag és küldjük ki e-mailben, melyre a magyar törvények szerint az utalás beérkeztétől számított 15 napunk van. Ha GLS-nek fizetsz készpénzben, mi arról is utalásos számlát adunk, hiszen a GLS nekünk már utalni fogja ezt az összeget. Ha valami miatt papír alapú számlára van szükséged a rendelés után közvetlenül írj kérlek, Bettinek a info@szepsegreceptek.hu email címre.

Nekem nincs szükségem számlára...

Ha neked nincs szükséged számlára az sem mentesít minket a számlaadási kötelezettség alól. Számlát minden esetben kötelesek vagyunk kiállítani, így kérlek, a számlázási adataidat mindig add meg. A rendelésedről minden esetben elektronikus számlát állítunk ki utólag és küldjük ki e-mailben, melyre a magyar törvények szerint az utalás beérkeztétől számított 15 napunk van. Ha GLS-nek fizetsz készpénzben, mi arról is utalásos számlát adunk, hiszen a GLS nekünk már utalni fogja ezt az összeget.

Nem kaptam díjbekérőt...

Kérlek, rendelésed véglegesítése előtt ellenőrizd, hogy jól adtad-e meg az email címedet, mert a díjbekérő elektronikus formában arra fog érkezni, emailben.

  • ha hiba van benne kérlek értesítsd az ügyfélszolgálatot az info@szepsegreceptek.hu email címen, hogy tudja módosítani.
  • ha nincs benne hiba, akkor kérlek ellenőrizd, hogy az email-ünk nem került-e át a spam mappába, vagy más promóciós mappába.

Ha így sem találod, értesítsd az ügyfélszolgálatot (info@szepsegreceptek.hu), az e-mailbe írd bele a rendelésszámodat és segítünk.

Már elutaltam a pénzt, mégis kaptam újra egy díjbekérőt...

Két elektronikus nyomtatványt fogsz kapni emailben, amennyiben az átutalás módot választod.

Először egy díjbekérőt.

Utalásnál kérlek, mindig a rendelésszámot ( 5 jegyű szám a # után) add meg, (és ne a díjbekérő számát) mert ez alapján azonosítjuk az utalásokat. Az utalás végén ellenőrizd kérlek, hogy valóban sikeres volt e az utalás, semmilyen probléma nem lépett fel közben.

Ezután pár nappal, hogyha beérkezett hozzánk az utalás kiállítunk róla egy számlát. Ez a második. Bár hasonlóan néz ki, a kettő nem ugyanaz.

Már elutaltam a pénzt, és nem kaptam róla értesítőt...

Nem küldünk külön értesítőt arról, hogy beérkezett a pénz. Ezt a megkapott elektronikus számlából tudod meg és abból, hogy a rendelésed státusza "Fizetére vár"-ról "Feldolgozás alatt"-ra változik.

Elutaltam a pénzt, de nem a rendelésszámot adtam meg a közlemény rovatba...

Semmi probléma. Szinte kivétel nélkül mindig sikerül azonosítanunk a beérkezett utalásokat. Ezért nem kell külön írni az ügyfélszolgálatnak.
Arra viszont megkérlek, hogy valami legyen a közleménybe írva, bámi, ami alapján tudjuk azonosítani a rendelésedet, főleg akkor, ha a rendelést nem a saját nevedén lévő számláról rendezed.

Egy hete elutaltam a pént, de még nem kaptam meg a számlát...

Kérlek, az utalás végén mindig ellenőrizd, hgoy az utalás sikeres volt. Kérlek, mielőtt hozzánk fordulsz ellenőrizd még egyszer, hogy az utalás után sem volt semmilyen probléma ami miatt visszadobta volna. Ha nálad minden rendben volt, akkor keresd Bettit (info@szepsegreceptek.hu), írd meg mikor, mennyit, és milyen néven utaltál, lehet, csak a sok utalás között elkerülte a figyelmét a tied.

A bankszámlaszámotok túl hozzú, nem fér bele az utalásnál megadott helyre...

A bankszámlaszámunk nemzetközi számlaszám fomában kerül kiküldésre. Magyarországi számaszámról történő utalás esetén a HU56-ot a legelejéről el kell hagyni, és az utána következő 3x8 (6x4) számjegyet kell megadni mint a kedvezményezett számlaszáma.

Magánszemélyként rendelek, cégnevet nem tudok megadni...

Cégnevet nem kötelező megadni természetesen, és ezesetben kérlek ne is írj oda semmit, se szóközt, se "-", hagyd üresen, mert ha bármit beírsz oda, akkor arra a "névre" fogja a számlázó a számlát kiállítani, ami így értelem szerűen nem a te neved.

Mit tehetek, ha nem jött meg a csomagom?

Ne aggódj! Keresd Bettit bátran, és segít.  info@szepsegreceptek.hu

Hogyan változtathatom meg a már leadott rendelésemet?

Írj az ügyfélszolgálatnak az info@szepsegreceptek.hu email címre. A rendelésszámodra hivatkozz kérlek, és írd meg, milyen módosításokat szeretnél!

Még mindig nem tudok választani…/Elakadtam a rendelésben. Tudnál segíteni?

Igen, segítünk neked, ( info@szepsegreceptek.hu) vagy a céges számon.

Dedikálást kértem és nem érkezett még meg a csomagom...

Dedikálás esetén a szállítási idő megnőhet, ezt kérlek vedd figyelembe.

Honnan tudom meg, hogyan áll a rendelésem/csomagom?

A rendelés összekészítéséről emailben értesítünk. Ez nem jelenti azt, hogy átadtuk a futárnak.

Amint átkerül a GLS futárszolgálathoz a csomagod, ismét fogsz kapni egy emailt - ezt már a GLS-től - hogy csomagot vettek át a te részedre, melyet az átvételt követő munkanapon kikézbesítenek. Ezért is fontos, hogy jó email címet adj meg.
A rendelésedet akkor is összekészítjük, amennyiben még nem utaltál, vagy az nem érkezett be hozzánk. Ebben az esetben a csomagod csak azután kerül át a futárszolgálathoz, hogy az utalásod beérkezett.

A csomagodat a rendelés összekészítéséről szóló emailben kiküldött rendelésszámmal is nyomon tudod követni a https://gls-group.eu/HU/hu/csomagkovetes linken.

Nem tudom átvenni a csomagomat a megadott napon/megadott időkereten belül csomagponton...

A rendelés összekészítéséről szóló emailben kiküldött rendelésszámmal tudod keresni ez ügyben a GLS futárszolgálatot a +36 1 802 0265-ös telefonszámon, ők tudnak abban segíteni, hogy megadott napon kézbesítsék a csomagot, vagy hogy értesítsék a csomagpontot, melyik napon tudsz érte menni.

Ma vettem ár a csomagomat és nincsen benne a számla...

A rendelésedről minden esetben elektronikus számlát állítunk ki utólag és küldjük ki e-mailben, melyre a magyar törvények szerint az utalás beérkeztétől számított 15 napunk van. Ha GLS-nek fizetsz készpénzben, mi arról is utalásos számlát adunk, hiszen a GLS nekünk már utalni fogja ezt az összeget. Ha valami miatt papír alapú számlára van szükséged a rendelés után közvetlenül írj kérlek az info@szepsegreceptek.hu email címre.

Ma vettem ár a csomagomat, és hiányos/sérült/nem jó termék van benne. ☹

Ne aggódj! Sajnos a Tindigonál is emberek dolgoznak, akik néha hibáznak, emiatt elnézésedet kérjük. Ez esetben írj az ügyfélszolgálatnak info@szepsegreceptek.hu email címre, hogy minél hamarabb orvosolhassuk a problémát és ígérjük, hogy elégedett leszel a végére. 

A kapott termék valamilyen okból nem megfelelő( állag, szag, szín, stb.)

Elnézésedet kérjük, ez esetben írj az ügyfélszolgálatnak a info@szepsegreceptek.hu email címre. Ha az eltérés látható, megköszönjük, ha esetleg képet mellékelve, hogy minél hamarabb orvosolhassuk a problémát.

Lehet e mintát rendelni a termékekből?

Jelenleg nincsen mintánk egyik termékünkből sem, így erre nincs lehetőség.

Van kiszállítás külföldre?

Jelenleg sajnos nincs.

w

Konzultációval kapcsolatos kérdések

Szeretnék jelentkezni, hogyan tudom ezt megtenni?

https://szepsegreceptek.hu/konzultalj-velem/

A link alján lévő adatlap kitöltésével és elküldésével tudsz jelentkezni. Csak így tudsz jelentkezni! Konzultációra való jelentkezésben az ügyfélszolgálatunk nem tud segíteni, nem tud időpontot adni sem telefonon, sem pedig egy, az info@szepsegreceptek.hu -ra küldött email válaszában. Erre az új GDPR szabályozás nem ad lehetőséget, így ha jelentkezni szeretnél, a linken tudod megtenni minden esetben.

A bőrápolási konzultáción a saját márkádat árulod?

Nem, ez valóban márkafüggetlen. Tartalmaz életmód tanácsadást, és súlyosabb bőrproblémák esetén átbeszéljük azt is milyen szakorvosi vizsgálatokra érdemes menned.

Sőt, ha külföldi vagy, akkor online konzultáción a nálatok fellelhető webshopok kínálatából is össze tudom válogatni a rutinodat. Tartottam konzultációt már Európa számos országába, de Kínába, Kanadába, Ausztráliába stb. is. Bővebben itt: https://szepsegreceptek.hu/konzultalj-velem/

Ugyanolyan hatékony online?

Igen, több mint 200 online konzultációt tartottam már, a világ minden táján elő ügyfeleimmel, és fantasztikus eredményeket értünk el. Bármilyen országban is élj, tudok olyan kozmetikumokat javasolni, melyek tökéletesek számodra egy bőrápolási rutinhoz, és amelyeket kiszállítanak hozzád. Whatsappon vagy Viberen szoktuk tartani, videóhívással, de ha neked úgy jobb, telefonon is meg tudjuk tartani.*

*magyar telefonszám esetén.

Vállalsz-e garanciát rá, hogy elsőre javul a bőröm?

Sajnos erre garanciát vállalni nem tudok, ha tudnék, akkor inkább jósként dolgoznék. Erre orvos sem fog soha, és kozmetikus sem.

Nagyon gyakori, hogy elsőre is eltalálom, hiszen már nagyon tapasztalt vagyok, több száz konzultációt tartottam. De ha mégsem, akkor pár hét után már érdemes lehet finomhangolni, egy-két terméket akár lecserélni, a rutint átgondolni.

Egy jó rutin kialakítása sokszor idő, és nem úgy történik, hogy egyik napról a másikra minden tökéletes lesz. Ez különösen igaz akné, rosacea vagy bármilyen egyéb bőrbetegség esetén, főleg, ha az krónikus. Ilyenkor elkezdjük a lehetséges hatóanyagokat és hatóanyag kombinációkat próbálgatni, és figyeljük, melyikre hogyan reagál a bőr egyénileg. Közben szükség lehet párhuzamosan kivizsgálásra is.

Mindenesetre én javaslom, hogy ne várd meg a kivizsgálások végét, mert van olyan is, hogy nincs ok a háttérben, olyan is van természetesen, hogy van betegség, de mire az kiderül, és kezelik, az hónapokig is eltarthat, és úgy gondolom, érdemes közben a bőrt ápolni.

Tudok-e ajándékba venni konzultációt?

Igen, tudsz.  Ezen a linken. Miután beérkezett a pénz, küldünk ajándékutalványt emailben, melyet ki tudsz nyomtatni és átadni a megajándékozottnak.

1